Végéhez közeledik a verseny
Kedves Versenyzők!
Lassan véget ér a verseny, bejegyzéseket elvileg már nem vehetünk figyelembe, de erre nincs is nagyon szükség. Az elmúlt két hónapban folyamatosan olvastuk a benevezett blogokban megjelent írásokat, hosszabbakat-rövidebbeket, jobban átgondoltakat vagy inkább a pillanat hevében született bejegyzéseket. Anélkül, hogy a végkövetkeztetéseket levonnánk, és ezzel belelógnánk a verseny értékelésébe, szeretnénk összegezni az eddigi, a végleges döntés előtti tapasztalatainkat, benyomásainkat.
Örvendetes, hogy sok új bloggert
köszönthetünk a Blogteren. Úgy tűnik, volt, akinek ez a verseny
adta meg a kezdő lökést egy blog indításához, közülük páran sajnos
azonban egy-két bejegyzésnél nem jutottak tovább. Mások most
éreztek rá igazán a dolog ízére, reméljük, ők ezután is
rendszeresen fognak írni.
A blogokon látszik, hogy a versenyzők között vannak olyanok is,
akik eddig elhanyagolt blogjaikat folytatták, akik új lelkesedéssel
kezdtek neki ismét az írásnak. Nem elhanyagolható azoknak a száma
sem, akik beneveztek a versenybe és továbbra is a korábbi
rendszerességet megtartva publikáltak bejegyzéseiket.
A témákat illetően nagyon heterogén a mezőny, az én-blogoktól a közéleti kérdések felvetésén keresztül a speciális témák boncolgatásáig, a tematikus blogokig igen széles a skála. Ez igazán megnehezíti majd a végső döntést, nem egyszer találtuk magunkat abban a helyzetben, hogy összehasonlíthatatlan blogokat, bejegyzéseket próbáltunk meg mégiscsak egy egységes szempontrendszer szerint olvasni.
Az eredményhirdetés eltolódását is részben ez magyarázza, részben pedig az, hogy mi magunk sem számítottunk ekkora érdeklődésre, a verseny keretében született írások újbóli átolvasása időt vesz igénybe. Felelősséget érzünk az eredmény kialakításában, szeretnénk korrektek maradni továbbra is, ehhez azonban még egy kis időre és a türelmetekre lesz szükségünk.
Ezért döntöttünk úgy a Blogter csapatával közösen, hogy az eredményhirdetést december másodikára tűzzük ki. A helyszínt egyelőre fedje jótékony homály, keressük az eseménynek legmegfelelőbb helyet.
Ezen az estén szeretnénk megünnepelni a Blogter négyéves születésnapját is, hamarosan jelentkezünk a részletekkel.
Addig is, olvasgassátok egymás blogjait, bejegyzéseit, és ne feledjétek, a díjazottak közül egyet ti magatok választhattok ki a szavazataitokkal.
Üdvözlettel,
a Magyar Író Akadémia csapata
