1. Mit tanulnál, mire lennél kíváncsi egy blogakadémián?

Manapság gyakran esünk abba a hibába, hogy mindent a professzionalizmus felé terelünk. Nem lehet például csak úgy sakkozni, a gyereknek sakkszakkörre kell járni és egyesületben versenyezni. Természetesen nagyon sok tipp és trükk létezik, amellyel olvasókat lehet egy-egy blog köré vonzani. Bár eszem ágában sincs azt mondani, mindet ismerem, mégis azt mondom, ezek döntő többsége alig különbözik az újságírás trükkjeitől. Például a magyar piacvezető, a Blogponthu egyszerűen az Index szerkesztőségi tartalmait tette át blogokra. Mivel én nem a bevételért blogolok, nekem tetszik az a long tail (hosszú farok) effektus, hogy a vezető blogok mögött egyre csökkenő olvasószámmal a kisebb blogok sorakoznak. Magam az újságírás világából érkeztem, és a személyiségem is ’újságírós’: éppen ezért örülök az olyan blogoknak, amelyek más nézőpontból tudják tálalni a mondanivalót. Azt hiszem, egy blogakadémia éppen ezt a spontaneitást
és egyéni hangot rongálná. De ne legyen igazam.

2. Mikor kezdted el a blogírást és mi inspirált?

Regénylapok első bejegyzése 2007 augusztusában született. Addig csak olvasója voltam barátaim, vagy csupán virtuálisam ismert személyiségek blogjának. A közvetlen okot egy bennem formálódó hosszabb történet adta. Mivel tudtam, hogy szerkesztőségek ajtaján hiába kopogtatok ezzel, alternatív formát kerestem, ahol olvasókat találok. Így lett blogom.

3. Milyen rendszerességgel születnek a bejegyzések?

Később született újságíró nickem, Keserűmandula a napi, kétnapi rendszerességhez szoktatott hozzá: feladatul tűztem ki magam elé, hogy lehetőleg minden nap kommentáljak egy aktuális hírt. Ezzel szerettem volna karban tartani megkopó újságírói képességeim. Az élet úgy hozta, hogy ma a szakmám papíralapon is gyakorolhatom, ezért erre már nincs szükségem. RL írásainak rendszerességét nehezebb így behatárolni, ahhoz hangulat, ötlet kell. De igyekszem rendszeres lenni ott is.

4. Tudja-e a közvetlen környezeted, hogy blogot írsz? Kapsz visszajelzéseket?

Tudja, és azt hiszem, szereti ezt. A fikciós írásokkal kapcsolatban sikerül ma már azt is megbeszélni barátokkal, hogy mi a jó és mi a kevésbé sikerült bennük. Kedvesem is rendszeres olvasóm, de kiderült, apám is elolvas néha-néha. Nyaggatnak – nagyon helyesen –, hogy vegyem komolyabban a szépírást.
 5. Milyen előnyökkel/hátrányokkal jár egy blogközösség tagjának lenni?

Nem hiszem, hogy megkülönböztethető lenne egy blogközösség bármilyen más emberi közösségtől. Ugyanazok a csoporttulajdonságok, belső erők, törvényszerűségek működnek itt is, mint egy faluban, mint egy munkahelyen, mint egy baráti társaságban. Aki ennek előnyeit, hátrányait tudja, mindent tud egy blogközösségről is.

6. Hogyan kezeled a negatív hozzászólásokat?

Türelmesen és nyitottan. Sosem elégszem meg azzal, hogy valaki ordít, én szeretem tudni, hogy miért ordít. Volt már, hogy sikerült ezt megtudni, az adott személy megnyílt, és jóban lettünk. A toleranciát nagyon fontos értéknek látom, és igyekszem messzemenőkig eleget tenni az imperatívuszának. Amit rosszabbul viselek, ha a blogomban valaki mást bántanak, tehát egy régebbi vita folytatódik egy másik fórumon. Ezeket igyekszem, akár törléssel is, megállítani.

7. Milyen közösségi ötleteket javasolsz, hogy jó legyen blog-teret csinálni?

Egyre nehezebb közösségeket fenntartani, én úgy látom. Nem csak blogteret, de egyházközösséget, sakk-klubot, szerkesztőséget, bármit. Fészbukolunk, iwiwezünk helyette, mert ez a kisebb ellenállás útja. A másik gond, hogy szerintem jó közösséget a gyermeklelkű felnőttek tudnak igazán a hátukon vinni, a magyar társadalom viszont nagyra nőtt, felnőtt lelkű gyermekkel van tele. A blogtér legnagyobb baja most a belterjesség – épp minap mondta a kedvesem, hogy nem mer hozzászólni a blogomhoz, mert annyira látszik, hogy ezeréves ismerősök beszélgetnek. Ilyen társaságban tényleg nehéz bizonyos személyiségtípusoknak megszólalni. A nyitottság az újak felé, az újak bevezetése, akár pozitív diszkriminációval is, a közösségbe, döntő fontosságú lehet a blogtér jövője szempontjából.